Rendhagyó beszélgetés az 1956-os eseményekről

Rendhagyó beszélgetés az 1956-os eseményekről

okt_23_szech_caf
Tóth Péter és Varga Zoltán előadása

Az 1956-os Forradalom- és Szabadságharc 60. évfordulójára emlékezett a Jobbik Szegedi Szervezete.

A párt helyi elnöke, Tóth Péter folytatott kerekasztal beszélgetést Varga Zoltánnal a Magyar Rádió szegedi stúdiójának nyugalmazott vezetőjével.

Varga Zoltán a rendszerváltást nem csupán a kommunikáció megszervezésén keresztül követte, hanem az MDF kormány országgyűlési képviselőjeként szemtanúja volt annak a hatalomátmentésnek, amit a kommunista pártállam vezetői és leszármazottjaik végrehajtottak. Az előadók említést tettek arról, hogy a múlt rendszer bűnei, az 56-os sortüzek és a megfélemlítések a XX. század legembertelenebb diktatúráját örökítették át az utókorra a Kádár-rendszeren keresztül. Varga Zoltán meglátásai szerint, ezért nem érdemes „puha” rendszerként említeni Rákosi Mátyás utódját. Természetesen, egyetértés volt abban az előadók és a hallgatóság között, hogy az 1956-os események kommunista vezetői, az egykori ÁVO-sok, a katonai bizottság vezetői egy előre megfontolt merényletet hajtottak végre az ország függetlenségéért kiálló civil lakossága ellen.

Összességében megállapíthatjuk, hogy az 1956-os események és a kommunista rezsim utóhatásai velünk élnek, csupán egy metamorfózison mentek keresztül: a moszkovita kommunistákból lettek a legnagyobb „brüsszelista” demokraták. A szegedi Jobbik azonban őrizni fogja a lyukas trikolórt, valamint a pesti srácok és a 2006-sok örököseinek tartja önmagát.

„… Kire lövettek összebújva ti,
megbukott miniszterek?
Sem az ÁVH, sem a tankok
titeket meg nem mentenek. …”
(részlet, Tamási Lajos: Piros a vér a pesti utcán)

Jobbik Szegedi Szervezete

Facebook hozzászólások
Tóth Péter on sabyoutubeTóth Péter on sabtwitterTóth Péter on sabtumblrTóth Péter on sabinstagramTóth Péter on sabgoogleTóth Péter on sabfacebook
Tóth Péter
elnök készítette a cikket a Jobbik Szegedi Szervezete weboladalára
Szeged Megyei Jogú Város önkormányzati képviselője.
A szegedi Jobbik elnöke.
Csongrád megye 1. választókerületének elnöke.
Csongrád megyei Jobbik elnöke.