A Délmagyarország olvasói is egyet értenek a Jobbikkal

A Délmagyarország olvasói is egyet értenek a Jobbikkal

Barta Sándor /balról/ “Már a tömegközlekedési nagyprojekt tervezésében is stratégiai hibák voltak”
Barta Sándor /balról/ “Már a tömegközlekedési nagyprojekt tervezésében is stratégiai hibák voltak”

A helyi propaganda újság pár nappal ezelőtt szavazást indított annak érdekében, hogy megismerje a szegediek véleményét a leépített tömegközlekedéssel kapcsolatban. A szegedi Jobbik már a nyár a folyamán jelezte, hogy 150 ezer kilométert vettek el a szegediektől a tömegközlekedés átalakításával. A Jobbik már kampányt indított, hogy felmérjék a lakosság tömegközlekedési igényeit és azon is elbukott a baloldali városvezetés.

Barta Sándor a szegedi Jobbik alelnöke, közlekedési szakpolitikus korábban elmondta, hogy hat járat megszűnt, húsz útvonala módosult. Ezzel Szegedtől évente 163 ezer kilométert vett el a városvezetés, de csak 12 663 kilométerrel egészült ki a 7A esetében, így összesen több mint 150 ezer kilométerrel kevesebbet kapnak a lakosok. “Már a tömegközlekedési nagyprojekt tervezésében is stratégiai hibák voltak” – vélekedett Barta Sándor. Bizonyos szempontból érthetőnek tartja a párhuzamosságok kiiktatását, de Makkosházát és Alsóvárost most semmi nem köti össze a 83-as helyett, a 2-es villamos sem pótolja az ugyanilyen számozású busz feladatait. Szerinte Szeged körutas-sugárutas felépítése miatt jó tömegközlekedést lehet kialakítani, a sugárutakon megy a kötöttpályás közlekedés, s ezeket a körutakon keresztül átlósan összeköti a buszhálózat, de ezt felrúgták a projekt esetében.

Sajnos, a helyzet tovább romlott a nyár végére és a bővítés helyett újabb 11.000 km-et vontak ki a buszjáratokból. Nagy Sándor alpolgármester az elvonásokat 7 millió Ft-os spórolással indokolta és a tömegközlekedés leépítését „finomhangolásnak” becézget. Az utazó szegedi közönség azonban nem érzi finomhangolásnak a buszjáratok leépítését.

dm_busz_szav

A Délmagyarország propagandája ellenére a szavazók 47%-ka megbuktatta a Nagy Sándor alpolgármester nevével fémjelzett közlekedés politikát. A nem reprezentatív felmérésből az is kiderül, hogy a szegediek két harmada elégedetlen az átalakított tömegközlekedéssel. A Polgármesteri Hivatal íróasztalai mögött kitalált menetrend leépítése gúnyt űz a bérletet és jegyeket megváltó utazóközönség alapvető igényeiből is. Képmutató módon egy-egy indulási időpont módosításba csomagolja a járatritkításokat.

A szegedi Jobbik célja, hogy megakadályozza a városvezetést a helyi közlekedés teljes leépítésében.

Facebook hozzászólások
Tóth Péter on sabyoutubeTóth Péter on sabtwitterTóth Péter on sabtumblrTóth Péter on sabinstagramTóth Péter on sabgoogleTóth Péter on sabfacebook
Tóth Péter
elnök készítette a cikket a Jobbik Szegedi Szervezete weboladalára
Szeged Megyei Jogú Város önkormányzati képviselője.
A szegedi Jobbik elnöke.
Csongrád megye 1. választókerületének elnöke.
Csongrád megyei Jobbik elnöke.